EGYMI mindenkiért

Bizonyítvány, oklevél, nyelvvizsga, jogosítvány. Mindannyian tanúsítványokat, papírokat gyűjtünk tanulóéveinkben. Ezek mindegyikéért komolyan meg kell dolgoznunk – különösen akkor, ha azonnal valamilyen papírral érkezünk a köznevelés rendszerébe. Sajátos nevelési igény (SNI), beilleszkedési-tanulási-magatartási nehézségek (BTMN) – a Magyarországi Református Egyház (MRE) Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálata (röviden: Református EGYMI) közel kétszáz főállású és részmunkaidős munkatársa azon dolgozik, hogy a szakértői papír ne bélyeg, hanem lehetőség legyen a különleges bánásmódot igénylő tanulók tehetségének, személyiségének kibontakoztatásában. Ebben segíti őket a TÁMOP-3.1.17-15-2015-0004 jelű, a Magyarországi Református Egyház köznevelési feladatainak támogatása című pályázat is.

Szakszolgálati feladatok

A Református EGYMI hálózata közel hatezer gyereket lát el az országban. Közöttük éppúgy vannak – közel ötszáznegyvenen – integráltan oktatott SNI-s diákok, mint alkalmi nevelési tanácsadásban résztvevők, vagy olyan tanulók, akiket valamilyen nehézségük kapcsán szakértői bizottságuk vizsgál meg. A kiskunhalasi székhellyel rendelkező intézményhálózatnak Halásztelken, Budapesten, Debrecenben, Tiszafüreden, Miskolcon és Igalon működnek tagintézményei, amelyek az egész országra kiterjedő hálózatot biztosítanak a pedagógiai szakszolgálatnak és az utazó gyógypedagógusi hálózatnak. Igalon halmozottan sérült gyerekeknek indítottak fejlesztő iskolát, a budapesti tagintézmény pedig országosan egyedülálló szolgálatot végez a Bethesda Gyermekkórházzal közösen a korai fejlesztés területén – ezt mutatják be november 6-i konferenciájukon az MRE zsinati székházában, amelynek fővédnökségét Hercegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége vállalta. Az intézmény feladatai közé tartozik a nevelési tanácsadás, a gyógytestnevelés, a logopédiai, óvoda- és iskolapszichológiai ellátás, a szakértői bizottsági munka, a korai fejlesztés, a konduktív pedagógiai szakszolgálat, valamint a köznevelési törvény szerint a tehetséggondozás koordinációja is.

Tanulni tanulni

Nemcsak a budapesti tagintézmény korai fejlesztő munkája, hanem a pedagógiai szakszolgálat és az utazó gyógypedagógusi hálózat együttműködése is különleges, hiszen a gyógypedagógusok ugyanazokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akiket a pedagógiai szakszolgálat is nyomon követ – mondja Bori Judit, a Református EGYMI megbízott vezetője. Az EGYMI pedagógiai szakszolgálata által végzett felmérések nagycsoportban, első osztályban, valamint felsőbb éveseknél a készségek korai felmérését, ezzel a velük foglalkozó pedagógusok munkáját segítik. Szolgáltatásaik között nagy újdonság a felsőbb osztályosok és középiskolások között végzett tanulás-módszertani szűrés – ugyanis sok olyan diák van, akit nehézségei miatt szakértői bizottsághoz tanácsolnak, azonban semmiféle részképesség-zavara nincs, hanem valamilyen tanulásbeli rossz élmény vezetett ahhoz, hogy túl nagy erőfeszítéssel végez kis hatékonyságú munkát. A szűrés után azok, akik ezt igénylik, tanulás-módszertani csoportban fejlődhetnek tovább.

Bori Judit

Párbeszédben lenni

Az EGYMI munkatársai úgy gondolják, hogy a gyerekek fejlesztésén túl rendkívül fontos a környezetük támogatása, megerősítése, informálása is – ezért is szerveztek harmincórás akkreditált és tizenöt órás nem akkreditált pedagógus-továbbképzéseket a tanév elején. Ezek anyaga jól illeszkedik az általuk használt gyógypedagógiai módszerekhez, amelyek gyakorlati elsajátítása segítséget jelent a többségi és a gyógypedagógusok párbeszédében is. A harmincórás, négy helyszínen megtartott képzés A tanulás tanítása, a tanítás tanulása címmel az EGYMI tanulás-módszertani tudását adta tovább az érdeklődő tanároknak. – Számtalan jó visszajelzést kaptunk, a kollégák nemcsak hasznosnak találták, hanem élvezték is a tanfolyamot – mondja Molnárné Szűcs Andrea tanulásban akadályozottak szakos gyógypedagógus, a halásztelki tagintézményvezető helyettes, aki maga is jelen volt a képzéseken. A tizenöt órás továbbképzéseknél három témából– az SNI-s gyermekek értékelése, a drámapedagógia, valamint az együttnevelés kérdéseiről a református köznevelésben – választhattak az iskolák saját intézményi szükségleteik szerint.

Az intézmény története

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2007-ben kezdte meg a pedagógiai szakszolgálati feladatellátás országos szervezését a 2000-ben Kiskunhalason megalakult, halmozottan sérülteket fejlesztő iskola munkájának bővítésével Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat néven. A felállított intézmény kialakítása során az érintett egyházkerületi területek lefedése volt a cél, amelyhez pályázati segítséget kapott az MRE. A TÁMOP 3.1.6.fejlesztési pályázatában létrejött EGYMI halmozottan sérülteket ellátó óvodát és iskolát, országos hálózatú utazó pedagógusi és pedagógiai szakszolgálatot működtet.

 

Nehéz helyzetű tehetségek

Utóbbi természetesen sosem volt igazán kérdés: Bár Comenius nem hozható semmilyen kapcsolatba a gyógypedagógiával, szellemisége mégis meghatározó ezen a területen. A református oktatásiintézmény-hálózat fejlődése is azt mutatja, hogy a tanárok mindig keresték az utat arra, hogy minél többeket felemeljenek, minél többeket segítsenek a tudáshoz. A református oktatásnak nemcsak az elitképzés, hanem a segítségnyújtás is kötelessége, ahogyan a missziói parancs is minden népek tanítvánnyá tételét mondja ki. Ez az EGYMI munkájában nem valamely adott elváráshoz felfuttatást jelent: az intézmény jelen pályázatban az SNI-s és BTMN-es gyerekek tehetséggondozására is odafigyel. A régi, orvosi szemléletű gyógypedagógiai gondolkodás helyett a fejlesztésen, a kibontakoztatáson van a területen dolgozók szerint a hangsúly. SNI-s vagy BTMN-es gyereknek lenni nem betegség, hanem állapot, amely megváltoztatható, legyen szó akár halláskárosult, akár beszédfogyatékkal, akár viselkedészavarral küzdő gyermekről. Az EGYMI 2011 óta tagjai a Gyarmati Éva vezette SNI Tehetségtanácsnak, és vallják, hogy minden tehetséges gyereknek vannak gyengébb területei is. A hálózatban foglalkoznak több olyan gyermekkel is, akik valamely tudományban vagy művészeti területen kiemelkedően tehetségesek BTMN-es vagy SNI-s papírjuk ellenére. Az EGYMI épp ezért szervez országos tehetséggondozó konferenciát november 13–14-én Halásztelken, amelyre százhúsz református oktatási intézmény kapott meghívót. Azt szeretnék, ha olyan gyerekek mutatnák meg itt egymásnak tudásukat, akik valamiért különleges bánásmódot igényelnek, ezzel együtt kitartásuk és lelkesedésük példa és megerősítés lehet társaiknak. A kétnapos, hagyományteremtő céllal megrendezendő konferenciára a szülőket és tanárokat is várják, mert őket is szeretnék segíteni, lelkesíteni, eszközöket adni nekik mindennapi nehézségeik előnnyé formálásához.

Molnárné Szűcs Andrea

Eszközt adni

Az eszközbiztosítás – a kifejezés szó szerinti értelmében – szintén feladata az intézménynek. A pályázatnak köszönhetően ötven, minden készségterületet lefedő fejlesztő játékot tartalmazó bőröndöt állítottak össze az EGYMI utazó gyógypedagógusainak, illetve olyan értékes diagnosztikai és mozgásfejlesztő eszközökhöz is hozzájutottak, amelyek nagyban segítik a szakértői bizottságok munkáját: hallásvizsgálótól az Ayres-tölcséren át egészen a hivatalos intelligenciatesztig. Egy előző pályázatnak köszönhetően a többségi pedagógusok is kölcsönözhetnek fejlesztő eszközöket az EGYMI központi raktárából.

Szintén a pályázatnak köszönhetően újult meg a pedagógiai szakszolgálat: a nyár végén, szeptember elején országosan iránymutató, az intézményekben a területért felelős munkatársakkal egyetértésben kialakított szakmai protokollokat dolgoztak ki a szakszolgálati munka hét területére. Az intézmény dolgozói között szoros és jó kapcsolat van: erről tanúskodott szeptember 28-i seregszemléjük is, ahol a tizenöt éve indult szolgálat több mint száznegyven alkalmazottja gondolkodott együtt az iskolapszichológusi szolgálatról. Bori Judit szerint az EGYMI nagy erőssége, hogy az utazó gyógypedagógusok mentorhálózatba szerveződve segítik az általuk támogatott intézmények pedagógusai és egymás munkáját, ki-ki a maga szakterületéhez kapcsolódó tanácsokkal, segítségnyújtással. Kiemelten fontosnak tartják, hogy a gyerekek mellett a túlterhelt pedagógus kollégáikkal és a gyermekük iskolai sikertelenségei miatt feszült szülőkkel is kapcsolatot tartsanak – ezt az intézmény az adminisztráció digitalizálásával igyekszik segíteni.

Fogalmak

A köznevelési törvény szerint a sajátos nevelési igényű (SNI) tanuló „az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd”. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) küzdő gyermek, tanuló „az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek”.

Bagdán Zsuzsanna

Fotók: Varga Gábor Vargosz

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. október 25-i számában.